A régóta ismert betegséget egy rendkívüli fertőzőképességű vírus okozza, amely a levegő porszemcséit felhasználva is terjed.

A vírus sertésekre, szarvasmarhákra, juhokra, kecskékre igen veszélyes. A megfertőződött állat lábvége felhólyagosodik, ezért sánta maradhat. Száján szintén hólyagok jelentkeznek, nyála folyni kezd és elveszíti az étvágyát. A fertőzés az állatok kis százalékánál halálos kimenetelű, főként a nagyon fiatal és idős állatok hullnak el. A többi állat elvileg meggyógyulhat, de élete végéig gyenge és sánta marad.
A vírus, ha felüti a fejét, akkor futótűzként tejed az állatvilágban. A legkisebb járvány esetén is meg kell semmisíteni az állatállományt. A kór ellen létezik oltóanyag, de ezt azért nem alkalmazzák, mert az EU-ban a vírus teljes kiirtását szeretnék elérni.
A kórokozó előfordult már Afrikában, Ázsiában, Dél-Amerikában is, de legtöbbször nem terjed át egyik országról a másikra. Európában sikerült kiirtani a kórt, azonban 2000-ben ismét megjelent Angliában.
A fertőzésről korábban azt írták, hogy emberre nem veszélyes. Az 1967-es nagy brit járvány idején azonban néhány esetben embernél is diagnosztizálták a vírust, ami felvetette az emberre történő átvitel gyanúját, amit azóta meg is erősítettek.
A fertőzés embernél az ajkakon, szájüregben, felső légutakon, lábakon, a körömágyon hólyagokat idéz elő. A vírus legtöbbször a fertőzött állat tejével terjed.

Ezekből adódóan a mikrovilág fertőzőképességét ajánlott kivédeni az immunrendszerünk erősítésének segítségével, melyet elérhetünk a higiéniás szokások betartásával és a megfelelő táplálkozással egyaránt.