A molekuláris biológia egyik alapvetőbb felfedezése a vírusokhoz köthető. A vírusok kizárólag elektronmikroszkóppal látható, 20-300 nanométer nagyságú részecskék.

Biológiai besorolásuk nehézséget okoz, mivel egyetlen ismert sejttípusba sem sorolhatóak be és az élőlényekre általánosan érvényes jellemzőknek sem felelnek meg. A vírusok önmagukban nem mutatnak életjelenségeket, nem képesek mozgásra és szaporodásra, de ezt képesek irányítani.

Gyakorlatilag az élő szervezet parazitái.
Az élő gazdasejtbe különböző technikáik segítségével bejutva a sejtet átprogramozzák, és arra kényszerítik, hogy a sejt saját anyagcseréjének rovására milliós számban állítson elő vírusrészecskéket.

Mindeközben a gazdasejt víruselőállító üzemmé alakul és súlyos amortizációs károsodásokat szenved.
A vírusok életciklusában ezáltal megkülönböztethető egy sejten kívüli és belüli szaporodási szakasz.

A sejten kívüli fertőzőképes részecske a virion, míg a sejten belüli egy megsokszorozódni képes örökítőanyag.
A fertőzés létrejöttéhez a vírusnak először be kell jutni a sejtbe. Ehhez először megtapad a sejtfelszín részein, majd bejuttatja az örökítőanyagát a sejt belsejébe, ahol megindul ezek sokszorozódása. Bejutást követően nemcsak egy-egy gazdaszervezetben dolgoznak ki nagyobb hatékonyságú stratégiákat, hanem életterüket is növelni próbálják.

A vírusok fertőzőképességének különlegessége, hogy a vírust alkotó összetevők külön-külön képződnek, majd önmaguktól pillanatok alatt összerendeződnek és szervezett egységet alkotnak. A vírusok egyre kevésbé fajspecifikusak, vagyis minél különböző, egymástól biológiailag távol eső fajokat céloznak meg a fertőzés áldozatául, annál hatékonyabb az elterjedésük.