
A bőr az ember legnagyobb védőréteget alkotó „szerve”. Nem csoda tehát, hogy egyetlen gyerek sem nő fel bőrbetegség és sérülések nélkül.
A legkisebb fertőzés is okozhat tetanuszfertőzést. Ez a betegség ritkán fordul elő, többségében azonban halálos kimenetelű, ezért a tetanuszoltásnak nincs alternatívája. Minden sérülés esetén az első teendő a seb kitisztítása a további fertőző reakciók elkerülése érdekében 1:5 arányú körömvirág-esszenciával. Kisebb sérülésekre tegyünk balzsamos kötést, égési és egyéb sebekre, pedig gyógy-balzsamot vagy zselét. A hasadt és tépett sebeket orvosnak kell ellátnia. Árnikatinktúrával átitatott kötések ajánlottak vérzéseknél, valamint vérzéscsillapításra sérülések esetén.
A kullancscsípés tavaszi-nyári meningoencephalitis-fertőzést terjeszthet. Az erősen izzadó embereket gyakran éri kullancscsípés. A fertőzés ellen létezik védőoltás, de a fertőzés csak a csípést követő tíz órával jelentkezik. Javasolt, hogy a kullancsot kullancscsipesszel távolítsuk el, sohase olajjal vagy ragasztóval fojtsuk meg. Mivel nem tudhatjuk, hogy melyik kullancs fertőző, ezért minden csípés helyét figyeljük meg pár óráig, és ha a pirosodás nagyobbodik, azonnal forduljunk orvoshoz.
Ha a fertőzött, gennyes sebeket csípés után kitisztítjuk, ajánlatos körömvirág-borogatást alkalmazni. Gennyesedésre a körömvirág csodaszer. Később készíthetünk körömvirágos balszamos kötéseket is. A fertőzött sebek belső kezelését bízzuk orvosra.
De ha Ön és gyermeke egészségesnek született, tápanyagokban gazdag az étrendje, elegendő vizet iszik, és rendszeresen mozog, akkor a szervezete táplálék kiegészítők nélkül is jól működik. Azonban az ipari országokban élő emberek jelentős részének a táplálkozása messze elmarad az ideálistól, ezért, hogy a gyulladásos és fertőző folyamatok kialakulását elkerülje, szükséges, hogy táplálék kiegészítőkkel pótolja a vitaminokat, rostokat, ásványi anyagokat.


