Faji korlátokon át

mezei egér

Számos, nagy figyelmet keltő betegséget olyan kórokozó hoz létre, amely más állatfajról terjed az emberre: ezek az úgynevezett zoonózisok. Ebbe a csoportba tartoznak a kolera, az influenza és a dengue, valamint számos olyan újonnan felismert fertőző kórokozó, melyeket évszázadok óta terjesztünk át egymásra szorgosan.


A Lyme-kór is egy zoonózis, amely igazi káros hatásait a krónikus szakában fejti ki, és az ember a fertőzés végállomása. A mezei egérből kullancs útján jut át az emberbe, ahol ízületi gyulladást és egyéb krónikus zavarokat okoz, de sohasem megy át az egyik emberről a másikra. Mivel a kórokozó hordozója egy rágcsáló, a kórkép előfordulása helyhez kötött. A zoonózisok általában hajlamosak bizonyos földrajzi területekre lokalizálódni a tároló gazda földrajzi elosztásának megfelelően. Ha emberben a betegség ennél nagyobb területen terjedt el, ésszerűbb a potenciális fertőzéstárolók körét újravizsgálni, mint elvetni a fertőző eredet gondolatát, hiszen a háziasított és a velünk élő állatok területi eloszlása, általában tükrözi a miénket. A fertőzéstárolók lehetnek kutyák, macskák, lovak, tehenek, csirkék, egerek, patkányok.
A fertőző betegségek fertőző eredetét vizsgáló epidemiológusok ezeket az állatokat a teljesen kifejlett emberi kórokozók eredeti forrásainak tekintik. Az efféle állati eredet gyakori az emberi végállomásban fellépő akut betegségek esetében, mint például a macskákból jövő toxoplazmózis.
Az emlőrák fertőző eredetét a legtöbb szakértő nem fogadta el, noha az emlőrák fertőző eredete  egyéb emlősök esetében inkább szabály, mint kivétel. Az emberi emlőrákból vett minták harmadában jelen volt retrovírus, míg a normál szövetben a vírus gyakorisága 2%-nál alacsonyabb volt.

A genetikai hajlam bármely betegségre nem feltétlenül jelent direkt genetikai okot, de jelenthet genetikailag fokozott érzékenységet bizonyos fertőző ágensek iránt.

De ha Ön egészségesnek született, tápanyagokban gazdag az étrendje, elegendő vizet iszik, és rendszeresen mozog, akkor a szervezete táplálék kiegészítők nélkül is jól működik. Azonban az ipari országokban élő emberek jelentős részének a táplálkozása messze elmarad az ideálistól, ezért, hogy  a gyulladásos és fertőző folyamatok kialakulását elkerülje, szükséges, hogy táplálék kiegészítőkkel pótolja a vitaminokat, rostokat, ásványi anyagokat.

Információ: