
A szerzett immunhiányos tünet együttes vírusát egy amerikai (Galló) és egy francia (Montagnier) kutató egymástól függetlenül fedezte fel. A vírus ma elfogadott egységes elnevezése: humán immundeficiencia vírus (HIV).
1991 végéig sem hatásos gyógymód, sem védőoltás nem állt rendelkezésre a fertőzés ellen. Ezért ismételten és nyomatékosan fel kellett hívni a figyelmet a megelőzés fontosságára, mindenekelőtt a nemi érintkezés esetén a kondom használatára. Főleg Afrikában, Dél-és Közép-Amerikában járva lehetőség szerint el kell kerülni a vérrel való érintkezést (fogászati beavatkozást, transzfúziót). Szerencsére az elmúlt 10 év alatt jelentős előrelépés történt a betegség kezelése terén is- ezzel együtt felhívnánk még ma is a betegség megelőzésének fontosságára a kiutazó figyelmét.
A Lassa-lázt 1969-ben írták le. Nagyon súlyos fertőző betegséget okoz. A fő vírusrezervoár egy patkányfaj, a Mastomyces natalensis. Az ember először az állat vizeletével szennyezett élelmiszerek útján fertőződik. Azután már emberről emberre is terjed a vírus a fertőzött vizelettel és vérrel.
A megelőzés lehetősége, hogy törekedni kell a patkányoknak a lakástól való távoltartására, illetve az élelmiszereket gondosan el kell zárni a rágcsálók elől, és lehetőség szerint hűtőszekrényben vagy jól zárható fém dobozokban kell őket tárolni. Fontos a lakás fertőtlenítése, a patkányjáratok eltömése.
Az Ebola-lázat Afrikában fedezték fel először 1976-ban. Ha egy Ebola-vírussal fertőzött beteg trópusi körülmények között kórházba kerül, járvány elindítója lehet, mert a fertőzés vérrel és testváladékkal terjed. A betegség magas lázzal, nagy fejfájással, belső szervi vérzésekkel járó, erősen fertőző betegség, amelynek halálozási aránya különösen magas. Főleg házi körülmények között fertőz (a beteg testváladékával vagy közvetlen kontaktussal). Sajnos hatékony vakcina e fertőző betegségre nincs.
Bárhová is utazzon, ajánlott, hogy kiutazás előtt kérjen védőoltást, valamint ügyeljen a higiéniára és a helyes táplálkozásra, mely segíti szervezetének egészséges működését.


