
Amerika felfedezése előtt becslések szerint 100 millióan éltek a kontinensen. Azonban az európai felfedezők nemcsak vallásukat és kultúrájukat vitték át az Újvilágba, hanem vírusaikat és baktériumaikat is.
Az Újvilág gyakran frontvonala volt a mikrobáknak: a legkülönbözőbb országokból kivándorló emberek saját országuk mikroflórájának egy részét viszik a tengerentúli országokba. A mikrobák egyik földrészről a másikra hurcolásakor gyakran figyelhető meg a vírusok és baktériumok megvadulása.
Előfordulhat, hogy az állandó környezeti változás hatására kórokozóvá válik, és fertőzni kezd egy-egy mikroba törzs, és jóllehet, hogy saját otthoni környezetében teljesen jámbor maradt volna.
A nagymértékű utazási kedv miatt lehetséges az is, hogy egy frissen megszületett influenzavírus vagy más kórokozó néhány óra alatt bejárva a világot megfertőzi az embereket.
A mikroorganizmusok inváziója az áruforgalommal is összefüggésben van. A szabad kereskedelem a vándorlási utak ezreit teremti meg, növelve ezzel a fertőzés lehetőségeit.
A konténeres szállítási módszerek kitűnő lehetőséget kínálnak az utazásra olyan potyautasoknak, mint a gyommagvak, rovarok és mikrobák. A termékek szabad áramlása az élelmiszerbiztonság területén is számos problémát vet fel hazánkban.
A kórokozók közlekedésének hátrányai már két évtizede hazánkban is megmutatkoztak, főként az importtakarmány területén.
A globálissá vált utazás legnagyobb hátulütőjévé váltak az új mikrobatörzsek megjelenése.
A jövőben a kereskedelmi útvonalak lesznek a fertőzések egyik legjelentősebb közvetítői.
Ahhoz, hogy szervezetünk ellenálló legyen ezekkel a fertőzésekkel szemben, ügyelnünk kell helyes táplálkozásunkra és a megfelelő higiénia betartására.


